A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ismertető. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ismertető. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. március 11., hétfő

Point Commission ChessParától

Ismét egy magyar alkotó, kifejezetten gyönyörű, kiforrott stílussal. ChessPara olcsó commissiont tartott, így én is lecsaptam egy helyre.
Nem is tudom mit mondhatnék róla. A vonalai könnyedek és gördülékenyek, a színezés és árnyékolás csodálatos. Leginkább a mai animék stílusára emlékeztet.

2013. január 24., csütörtök

Aquarell commission from Ayu16

Jó hír, hogy így januárban valamilyen csoda folytán beindult egy kicsit a commission-öm. Mármint amit én nyújtok másoknak. Két személy három képet is, ami nem kis munka az én lusta fajtámnak, de hát jól jön a gyakorlás. Szeretném minél hamarabb befejezni őket, persze úgy, hogy ez ne menjen a minőség rovására. Főleg azért is, mivel a commission amivel Ayut szinte ugyanabban az időben bíztam meg, már elkészült - mint azt fent láthatjátok. Ezért ez a bejegyzést leginkább neki szánnám és a munkásságának.
Fiatal, de igazán tehetséges és termékeny alkotót ismerhetünk meg Ayu16 személyében. Digitális és tradicionális médiában ugyanolyan jól mozog, persze ez nem is csoda és az artisan craft is közel áll hozzá. Skiccei, színes ceruzás rajzai, és akvarell képei magas szinten mozognak, stílusa kifejezetten egyedi, bárhol felismerhető, ha már láttunk tőle néhány képet.
Természetesen őt is először a Naruto fandomban ismertem meg - hol máshol, hiszen ez volt az ugródeszkám a deviantarton. Persze a narutós fellángolás már csak takarékon ég, és inkább a vámpírok felé húz a szíve, technikája és stílusa töretlenül fejlődik, érdemes őt figyelni, mert minden amit kiad a keze közül a maga nemében mestermű.

2012. június 21., csütörtök

Debilalakulat


Volt osztálytársaim és jó barátaim őrült, de zseniális vagy őrülten zseniális esetleg zseniálisan őrült alkotása ma került premierre. (Milyen szépen fogalmaztam...) Én végig sírtam az egészet és igaz hogy nem túl hosszú, de lesz ennél jobb is, ahogy ígérik. És ígéreteik szerint a folytatás még ennél is jobb. És ha nem hagyják abba, még jobbak lehetnek. Na de ne menjünk ennyire elébe a dolgoknak.
Szóval megnézni, röhögni, és várni az új részeket, amik nem is olyan sokára kijönnek.
Kövessétek őket Youtube-on (Tecsőn) vagy a blogjukon (poén, hogy nálam előbb kint van az első rész mint náluk, de sebaj...), szóval minden ilyesmit, amit ilyenkor szokás.

2012. április 17., kedd

FreeSketch from Blackmayo

Ez itt Rilke, a kedvenc karakterem. Blackmayo ingyen vázlatos napot tartott, és szerencsémre beválasztotta az én karakteremet is. És itt van az eredeti is, a többi vázlattal:
Blackmayo egy lengyel rajzoló, akit leginkább a gyönyörű és részlete stílusáért csodálok. Tradicionális és digitális technikában is elsőrangú műveket ad ki a keze közül. Bár egy idő után az ember besokallhat  a hatalmas szemektől és a yaoitól, mégis szemet gyönyörködtető. Két képregénye is fut, a Wishlist és a Vetem. Utóbbi yaoi főszálú, előbbi inkább kaland, de abban is meg lehet találni a BL-t. A Wishlist rajongója és követője vagyok, hiszen a karakterek gyönyörűek, a történet érdekes és vicces, és a kedvenc témámat az ókori istenek a "mai" világban témát dolgozza fel, hatalmas és sokszínű karakterfelhozatallal. És nem biztos, hogy mindenki megtalálja kedvenc istenét, de így is van miből szemezgetni. Mindenképpen érdemes legalább egyszer ellátogatni a galériájába, garantáltan ott ragadsz egy órára.

2012. március 26., hétfő

Doctor Who 7. évad

Végre itt van hivatalosan is az előzetes a hetedik évadról.
Amit eddig levontam hirtelenjében az előzetesből:
Cowboyok és alienek (bár szerintem a film lehetne paródiája a DW epizódnak...), és imádom a doktor kalapjait. Biztos egy csomó van eldugva a Tardis gardróbjában... River a bárpult mögött! Áhhhh! Még így is, hogy totál heteró lány vagyok :d és egyértelmű, hogy a Doctort kidobják a városból.
Ramses, végre Egyiptomba megyünk, már úgy vártam. Amúgy aki majdnem felnyársalja kicsi-Ramsest, enyhén emlékeztet az Elsőre...(?)
Mr. Weasley-vel az Angyalok Temetőjénél. Túl egyértelmű, hogy az angyalok visszajönnek. Be kell valljam, én nem szeretem őket. A Blink még jó volt, egy kis kitekintőnek, de engem irritáltak már akkor is, és hogy visszahozták a Pondokhoz is... És még most is... Na mindegy.
Illetve: Dalekok a Hoth bolygón! Na, jó nem ott, csak majdnem. Erre kíváncsi leszek.
Plusz űrhajók, robotok, katonák, minden ami kell.
Az egyetlen hátrány, hogy csak ősztől kezdik vetíteni, és a második fele már át fog lógni 2013-ra. (lehet Moffat azzal számol, hogy '12. 12. 21-re eljön a Doctor megmenteni a Földet?)

2012. március 2., péntek

Kiriban-ajándék LudwigMesztertől

Természetesen LudwigMeszterrel is a Deviantarton talkálkoztam, de már nem vagyok benne biztos, hogyan botlottam belé és a stílusába. De annyi biztosa, hogy egyből beleszerettem, hiszen kivételesen egyedi stílusa van. Majd egy idő után rájöttem, hogy nem csak ebben a stílusban alkot, hanem egy másikban is. Két teljesen eltérő stílus egy művész kezében.
Az a stílus amibe én beleszerettem, kifejezetten rajzfilmes, leginkább a Magyar Népmesék stílusára emlékeztet, de csak emlékeztet, mivel nem nagyon hasonlít még arra sem. Talán pár hétre rá, hogy Találkoztam LM munkáival, láttam a tévében egy hasonló stílussal készült brit (talán brit...) rajzfilmet, és rögtön beugrott, hogy én láttam már ilyet valahol.
A fenti rajzhoz úgy jutottam, hogy LM kiribant tartott, és végre szerencsém volt és elkaptam a kitűzött 5000rest. És ami azt illeti ez a kép is inspirált arra, hogy még többet foglalkozzak Rilke karakterével (meg persze mikor rájöttem írott nyelvi kommunikáció gyakorlaton, hogy Rainer Maria Rilke volt az, aki a tudatalattimban megragadt, és nagy valószínűséggel róla kapta a nevét...).
LudwigMeszter ezen stílusa azért különleges, mert első pillantásra azt hinné az ember, hogy a mű csak gyorsan oda van dobva Painttel, de ez egyáltalán nem igaz. Egyrészt a vonalak csodálatosak, még ha egyszerűek is, és ennek ellenére - vagy éppen ezért minden pontosan ki van számolva, minden a helyén van. Ott ahol elvárja az ember szépérzéke.
Másik stílusa sokkal általánosabb, a régi animéket, mangákat idézik a hosszúkás arcok, hegyes állak és vékony szemek. Viszont ezt is elragadóan műveli. Legnagyobb csodálatomat természetesen az ötletessége miatt nyerte el, na meg persze azért mert két különböző stílusban is gyönyörűt tud alkotni.
Ízelítőül pár a kedvenceim közül:

2012. január 29., vasárnap

Ajándék Bubblebummtól

Ezt az ajándékot ma kaptam Bubblebummtól.
Nem is tudom mit mondjak, nagyon örültem neki, és nagyon meg is lepett, hogy kaptam egy chibi Nitsurát. Azért kaptam, mert sokat segítettem neki, és mindig mellette álltam. :$
Igaz, hogy lemaradtak a jelek az arcáról (azt néha én is elfelejtem... xD), de így is fantasztikus.
Nemrég írtam róla egy kis bemutatót, mert szerette volna, ha jobban megismerik őt és a munkáit a dA.

Bubblebumm egy barátom devantartról, mióta... hát mióta csatlakoztam a dA-hoz. A narutós fandomban ismertem meg őt, talán a magyar OC-k vagy a Kumogakure OC-k között, de mostanában sokkal többet rajzol saját karaktereket. Mostanában különböző stílusokkal kísérletezik, és persze a célja a fejlődés, mint általában a jó művészeknek. Véleményem szerin a legjobb az effektek kezelésében, mint például a villámok, eső vagy víz. Nagyon szép és változatos színeket használ. A bőrtónusokat és a hajat fantasztikusan tudja megcsinálni, de amit a legjobban szeretek tőle az a chibi-stílusa. Hihetetlenül aranyosak és imádni valóak és nagyon jók az arányaik. Én ha életemben kétszer jól megrajzoltam egy chibit, akkor lehet hogy sokat mondok.
Szóval ha érdekel ő vagy a munkái, akkor irány az oldala, és csekkold a munkát itt.
Ízelítőül pedig pár a kedvenceim közül:

2011. december 20., kedd

A dog's breakfast

Egy kis friss, ha már végre megnéztem ezt a filmet.
Már régóta kerestem egy jó letöltést, azóta el is feledkeztem róla, de most filozófia tanulás közben valamiért beugrott, így rákerestem, és végre meg tudtam nézni.
(Igaz, hogy a DivX Player egy kicsit makacskodott, nem játszotta le a hangot, de végre ahhoz is szerencsésen megtaláltam az audio conventert, és most már legalább az SG Universe második évadát is megtudom nézni, ha megtalálom a többi rész is...)
Egyértelmű volt, hogy meg kell néznem a filmet, hiszen a két kedvenc atlantiszosom van benne: David Hewlett és Paul McGillion.
Utánaolvastam, megnéztem a trailert, szóval tudtam, hogy mi az alapsztori, de még így is feszülten vártam, hogy hogyan bontakozik ki a sztori, na és persze a legjobb jeleneteket sem lőtték le előre.

Azt hiszem egy Csillagkapu-rajongónak alap, főleg a színészek miatt, de bátran ajánlom bárkinek, mert jó szórakozást jelent egy délutánra, bár lehet egy kicsit morbidnak tűnik majd.