2012. január 23., hétfő

30 napos Harry Potter kihívás - 2. nap

2. nap: Kedvenc filmed


Igazából mindegyik filmben volt jó megoldás és mindegyikből hiányoltam dolgokat, de ha választani kell, akkor a negyediket mondanám, a Tűz Serlegét.
Nem azért, mert annyi mindent meghagytak a könyvből - sőt, rengeteget kihagytak. Kifejezetten rövidnek tartottam a Világkupát, és hogy csak úgy kivágtak feladatokat a labirintusból, pedig az volt a kedvencem a könyvből. Viszont a karácsonyi bál fantasztikusra sikerült, még ha nem is mutatták meg a feldíszített parkot.
Az fogott meg a negyedik filmben, hogy remekül egyensúlyoztak a sötét és világos, komoly és humoros jelenetek között, ami a későbbiekről nem mondható el, pedig ott sem minden éjszaka és angst-olás közben történt.
Ráadásul jó emlékeim is köthetők hozzá. Mikor először láttam, egyik barátnőmtől kaptam kölcsön egy feliratos verziót. A negyedik film elején remekül meg van oldva a Warner's Bros logó, amiből a sziszegő kígyó bújik elő. Már ezzel megfogott a film, de a legviccesebb az volt benne, hogy a kígyó sziszegését is feliratozták.



A Pokol Seregének Kutyái

Tegnap este végre én is elolvastam a legújabb fejezetet. Még időben olvastam Reigen üzenetét, mert különben elfelejtettem volna.
És végre feltűnt a Quatro Cerberus!! Erre vártam, mióta Goldmine feltűnt a mangában. Kicsit brutálisabbak, mint az elképzeléseimben, de azt hiszem a Pokol Seregének Kutyái jellemzés azért hűen tükrözi a kinézetüket és a hozzáállásukat: "Vadulás!" Vicces, hogy majdnem mindegyikükön van egy olyan szegecses nyakörv, amit Goldmine is hord.
Ezek után már csak azt várom, mikor látatunk többet az erejükből, mert biztos vagyok benne, hogy a Mester jó csapatot válogatott össze. Reméljük a következő - vagy ha nem, akkor az utána következő - részben már látjuk őket.

2012. január 22., vasárnap

Mardekáros voltam 24. fejezet - Kviddics

"- A griffendélesekben nem lehet megbízni – jelentette ki, és befordult a sarkon.
Már majdnem visszavágtam neki, hogy a mardekárosokban sem lehet, de az utolsó pillanatban észbe kaptam és nem szólaltam meg, csak duzzogva követtem őt a folyosón. Beismerem, megárthatott egy kicsit, hogy nem nagyon barátkozom a házambeliekkel."
A legújabb fejezet elbírálás alatt van, és remélhetőleg hamarosan felkerül a Merengőre is.


És már olvasható is a teljes fejezet itt!


30 napos Harry Potter kihívás - 1. nap

1. nap: Kedvenc könyved


Azt hiszem mindenki egyet ért velem, ha azt mondom nehéz lenne választani, mert mindegyiket szerettem. De igazából két kedvencem is van, amik közül nem tudok választani: a harmadik és az ötödik - az Azkbani Fogoly és a Főnix Rendje.


A harmadikban jelentek meg azok a szereplők, akiket már elsőre a szívembe zártam, mint Sirius és Lupin. Szerintem náluk jobban senki sem kívánhat magának, és a történetük, a közös múltjuk, elképesztő.
Sirius egy igazi hős, túlélni Azkabant ép elmével olyasmiért, amit nem ő követett el, ráadásul a legjobb keresztapa a világon. Lupinnál jobb SVK tanért pedig nem is találhatnánk. Ráadásul imádtam a Legendás lények gondozását Hagriddal, és be kell valljam, ezáltal még nagyobb lett a rajongásom a mitikus állatok iránt. (Ezt a tulajdonságomat Nick is megkapta...)


Az ötödik pedig azért a kedvencem, mert az már tényleg egy komoly sztori volt, végig érezni lehetett a feszültséget, ami a varázslóvilágban is jelen volt. Valószerűvé tette a politikai intrika, a hatalomféltő őrültség, és a minisztériumi csaták talán a legjobbak voltak, imádtam őket és még most is azt kívánom, bárcsak egyszer bejuthatnék a Misztériumügyi Főosztályra. Nagyon megmozgatta a fantáziám, hiszen rengeteg titokzatos dolog lehet oda bezárva, akár olyan is, amiről több évszázada megfeledkeztek és maximum csak a hallhatatlanok tudnak.





30 napos Harry Potter kihívás

Nemrég találtam rá erre a kihívásra Deszy facebook oldalán, és ha már végre normális internet van a közelemben, úgy döntöttem, hogy én is belevágok, mert imádom kifejteni a véleményemet, és Deszy hosszú érveit olvasva meg is jön hozzá az embernek a kedve.

1. nap: Kedvenc könyved
2. nap: Kedvenc filmed
3. nap: Van olyan része a filmadaptációnak, amelyiktől mindig dühös leszel, mert kihagytak valamit, ami szerinted fontos volt?
4. nap: Legkevésbé kedvenc női karaktered és miért
5. nap: Kedvenc férfi karakter és miért
6. nap: Melyik házban szeretnél lenni?
7. nap: Kedvenc női karakter és miért
8. nap: Mit gondolsz, melyik lenne a kedvenc tárgyad?
9. nap: Legkevésbé kedvenc férfi karaktered
10. nap: Horcruxok vagy ereklyék?
11. nap: Melyik karakterre hasonlítasz a legjobban?
12. nap: Kedvenc kapcsolat (Harry/Ginny, Hermione/Ron, stb...)
13. nap: Legkevésbé kedvenc film
14. nap: Team Voldemort vagy Team Harry?
15. nap: Kik lennének a legjobb barátaid a Roxfortban? (3 ember)
16. nap: Kedvenc tanárod
17. nap: Izgulsz a hetedik film miatt vagy félsz, hogy elrontják?
18. nap: Legkevésbé kedvelt könyv
19. nap: Melyiket részesíted előnyben: a filmeket vagy a könyveket?
20. nap: Ha találkozhatnál a szereplőgárda egyik tagjával, ki lenne az?
21. nap: Az összes szereplő közül, akik meghaltak, kit hoznál vissza, ha egyet választhatnál?
22. nap: Válassz kedvenc idézetet valamelyik könyvből vagy filmből!
23. nap: A könyvek vagy a filmek bármelyik része, amin sírtál
24. nap: Bármilyen jelenet, amiről azt kívánod, bár benne lenne valamelyik filmben, de nincs.
25. nap: 19 évvel később. Elégedett vagy azzal, ami a vége lett, vagy valamit megváltoztatnál, pl. összehoznád Neville-t és Lunát.
26. nap: Ha képes lennél pálca nélkül egyetlen varázslatra, mi lenne az?
27. nap: Melyiket birtokolnád leginkább? Láthatatlanná tévő köpeny, feltámasztás köve vagy a bodzapálca?
28. nap: Hallgattad már a Wizard Rockot? Mi a véleményed róla?
29. nap: Tetszett az A Very Potter Musical?
30. nap: Milyen hatással volt a Harry Potter az életedre, és mit jelent ez számodra?

2012. január 10., kedd

Naruto Girls - Karui

Már egy ideje készen voltam ezzel a képpel, hiszen az ember figyelmét minden eltereli, ha tanulni kéne. Nagyon szeretem a természetes színeit. Még kettő van hátra a tízből, és szerintem a vizsgaidőszak végére meg is lesznek :D

Ezüsthíd 3. oldal

Végre készen lettem a harmadik oldallal is. Hamarosan belevágok a negyedikbe, de addig van más dolgom is, sajnos. Viszont tele van a fejem hatásos jelenetekkel, uh remélem mindet ki tudom majd használni.
Ami ezt az oldalt illeti, amennyit fejlődtem, annyit rontottam is. Leó arca fura lett, ahogy Eduárdé is, viszont Mikolt végre csajosabban néz ki. Kirill meg szerencsére nem látszik nagyon, uh nem tudtam elrontani.
Ami meg a Valhalla termét illeti, nem lett valami jó. De remélem az árnyékokat jól megcsináltam...