Már egy ideje tervezgettem, hogy meg kéne rajzolnom Rilkét alkalmi ruhában, és végre elkészültem vele. És bár a ruha nem úgy néz ki, ahogyan elképzeltem, azért így is megvan az a tulajdonsága, hogy mikor a Repülés varázslatot használja, szépen lebeg körülötte. Hogy miért kéne mágiát használnia, miközben egy ilyen ruha van rajta, azt nem tudom. De szereti használni a Repülést. Ez a varázslat volt az első, amit megtanult. Persze azóta széles tudása van a szél- és levegőmágiában (Erigor, Rin és Aria féle mágiákban), és tanulja a gyógyító mágiát, hiszen a Quatro Cerberusban a kevés nő közül sem mindenki képes és akar gyógyító mágiát használni, a férfiak közül meg ilyenek ritkán kerülnek elő, ezért felelősségérzetből is, belekezdett a tanulásba. Persze azért még mindig inkább a harc az erőssége. Mina az, aki több figyelmet fordít a gyógyításra...
Különben nagyon büszke vagyok az arcára, gyönyörű lett, nagyon rilkés, a haja kiengedve is fantasztikus, és a szemfedőt külön élvezet volt megrajzolni, hogy egy kicsit alkalmibb legyen. Ráadásul végre látható a lába, és azon a sebhelyek, amiket Quimpytől és Chosbtól szerzett. Bár nem tudom, milyen megfontolásból takargatja a mindennapokban, különleges alkalmakkor pedig nem, de talán ez lehet az oka, amiért mindig csak a második a Varázsló, akit a csajomnak akarok-listán a Heti Mágusban. Hahaha! Hú tényleg, kéne egy ilyen rajzot is csinálni... Egy Heti Mágus címlapképet. De tervbe van véve egy Fiore - Edolas rajz is. Ezért is szeretem a Fairy Tailt, mert rengeteg benne a lehetőség. Most olvastam nemrég, hogy eredetileg Mashima sensei csak a Mennyország Tornyáig akarta megcsinálni a mangát, de a rajongók nem hagyták, hogy befejezze. Igazuk van, a helyükben én se hagytam volna. Még rengeteg lehetőség van benne, amit ki lehet hozni, és ki kell hozni a Fairy Tailből, hiszen még rengeteg megválaszolatlan kérdés van, és valószínűleg még rengeteg lesz is. Ráadásul még többet akarok tudni a Quatro Cerberusról. Mert nagyon menők! Vhúúúúúúúúú! "A szíved mindig legyen vad!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése