Nehéz választás ismét, mert mindegyik szereplőt megsirattam, de persze vannak, akiknek meg kellett halniuk. Cedric halála szükségszerű volt, hogy a történések végre komollyá váljanak, ahogy Siriusé is, és hát el kell fogadnom, hogy végül az összes Tekergőnek meg kellett halnia. Pedig nagyon sajnáltam a Tonks - Lupin párost, és az árván maradt Teddyt, aki így hasonló sorsa jutott, mint Harry, de mégsem, hiszen őt várja a nagyanyja, és ott van neki az egész Weasley család és a keresztapja, Harry is. Dumbledore halálát is elfogadtam, hiszen ő már öreg volt, ez volt az útja vége, és igazából a hanyatlását az egész hatodik könyvben érezni lehetett. Hedvig volt az első nagy veszteség, és azt hiszen Dobby sem akart volna ennél jobb halált, minthogy annak a védelmezése közben essen el, akit a legjobban szeretett. És így van ez Rémszemmel is, hiszen a csatamezőn vesztette életét. Piton is az oka, amiért nem tetszett az utolsó könyv, mert el lett nagyolva a jóvá tétele. Nagyon keveset tudtunk meg róla a haláláig, de meg kellett halnia, hogy Harry legalább ezt a részét ismerje a valóságnak. Fred halála is megrázott, de azt hiszen kellett ahhoz, hogy tényleg újra együtt legyen a Weasley család, még ha nélküle is. A legnagyobb sokkot mégis Colin halála váltotta ki belőlem. Hiszen olyan fiatal volt, élettel teli, még szinte nagykorú sem volt.
Szóval, azt hiszem a választásom rá esik. Colin Creeveyt hoznám vissza, ha egyet választhatnék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése